#enchili - mert nem mindegy, hogyan csíp!

2017\02\24

Visszatértem!

Nos igen, mint a címből is kiderült, újra folytatódik a blog.

Az utolsó bejelentkezés óta történt azért némi változás körülöttem, ezért is váratott magára a dolog. Székhelyet váltottam, így már Budapesten is elérhetőek könnyen az #enchili termékek. Ez leginkább pozitívum, ám a főzés és a termesztés megmaradt kicsiny városomban, Encsen. 

Az év végi összefoglaló elmaradt, röviden és tömören úgy lehet fogalmazni, hogy a termés nagy része a fagyasztóban várja feldolgozását, amit az év folyamán folyamatosan fogok tenni, így senki nem marad szósz nélkül (cirka 700 üveggel tervezek). Kicsivel több, mint 9 kg alapanyag termett otthon, ami magamhoz képest eddig rekord, hiszen az egész kert gyakorlatilag chilivel volt bevetve. Nem lesz másképpen idén sem, hiszen már földben vannak a magok és várják a tavasz végét, hogy kikerüljenek a szabadföldbe. Ezéven nem fogok cicomázni, 110 és 60 mag yellow és red habanero, valamint 30 mag carolina reaper fogja adni a szószok lelkét (vagyis ami azokból kinő). Azért döntöttem az erősebb és variálhatóbb fajták mellett, mert így többet lehet játszani az ízekkel, arányokkal, ami egy kezdő "vállalkozásnál" fontos. 

Blogbejegyzés ritkábban, facebook aktivitást gyakrabban tervezek, illetve képek vegyesen lesznek megosztva. Még az is lehet, hogy egy nagy változás lesz az éven...ki tudja? :)

első újra chili 2017 habanero carolina reaper enchili

2016\08\01

Fény az alagút végén!

Aránylag eseménytelenül telt el az utóbbi néhány hónap...nos ez nem teljesen igaz, de nem történt annyi minden, hogy egy egész cikket kitöltsön, így most a nyár történéseit foglalom össze, illetve alkotok képet arról, hogyan is állunk perpillanat. 

Kezdjük az elején talán. körülbelül két hónapja lett egy új családtagunk, aki Molly névre hallgat és mint az utóbbi pár hétben kiderült, nagy rajongója a paprikáknak. Oly annyira, hogy le is teszteli a kis fogaival a félérett termést, és azt is megvizsgálja, miért nem nőnek tovább a paprikák ha kettétöri őket. Nos Mollyka ellen kénytelen voltam felhúzni a kertem köré egy kerítést, ami elsőre annyira jól sikerült, hogy utat vágott (ásott) magának alatta, így egy-két téglával kellett szupportálnom. Most a paprikák már teljes biztonságban vannak minden oldalról. Szerencsére szépen nőnek, egyedül valamiért a CsokiHaba nem akar a megfelelő módon növekedni, talán a klíma nem jó nekik. Ez nem jelent gondot, abból néhány tövem van csak, nem építek rá a jövőben se. 

A másik nagy momentum a nyáron pedig a kulcscsontom eltörése volt, ennek már több mint másfél hónapja élvezem hatását. Hogy ez miben is merül ki? Csupán annyiban, hogy locsolni tudtam, kapálni egyáltalán nem, így sajnos kicsit elburjánzott a gaz, amit kézi erővel tudtam megoldani inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ennek ellenére szépen fejlődnek a csípős és nem csípős paprikák, az utóbbi hónapokban nem kaptak tápoldatot. A terméshozam is átlagosnak lesz mondható, tehát lesz bőven paprika, igaz még mindig rengeteg (kb fele) a virág a töveken.

Harmadik nagyobb előrelépés pedig, hogy kert is bővülni fog jövőre, igaz ennek kidolgozása még csak elméleti síkon létezik, de ha minden jól alakul, jövőre lekerül a címkékről a Lónárt-féle felirat (fantáziátokra bízom, hogy ez mit is jelent). Ez több befektetett munkát, hatványozottan több paprikát jelent, ami természetesen sokkal több #enchili terméket jelent Nektek, új utakat megnyitva...ha Isten és a párt is úgy akarja :)

Hamarosan képekkel kiegészülve jelentkezem, addig is kitartás chilifanok! 

kutya update kert chili törés csípős szósz

2016\05\13

Valószínűleg a világ legerősebb hamburgere

Az ausztráliai Perth városában található Johnny's Burger éttermében kapható a "Demon's Revenge" (Démon bosszúja). A burger annyira durva, hogy mielőtt beleharapnál, alá kell írnod egy beleegyező nyilatkozatot amiben vállalod, hogy nincs olyan betegséged amire kihatással lehetne az elfogyasztott étel, valamint a csípősségre is kitér valószínűleg egy-két pont. :) Emellett azért jó, ha van egy sofőröd aki haza is visz.

A Scoville-skála szerint 3,5 millió pont erősségű burger első harapása után, valószínűleg az edzett nyelvűeknek is kikerekedik a szemük. A Jalapeno-tól mindösszesen 1400-szor erősebb burger alapanyaga a Carolina Reaper és a Bhut Jolokia chiliből tevődik össze (de gyanítom, hogy van benne chili kivonat is bőven :) ). 

Eddig 300-an kóstolták meg a méltán híres\hírhedt ételt, ám mindössze egy valaki tudta elpusztítani teljesen. Ő azt nyilatkozta, hogy másnapra szabadságot kellett kivennie és távozáskor erős fájdalmak mellett remegett az egész teste. Meg is tudjuk érteni. 

1.jpg(forrás: www.instagram.com/johnnys_burgers)

Mindösszesen 25 Ausztrál dollárba kerülő "világbajnok" burger a következőket tartalmazza:

  • Duplasajtos burger
  • Sajt
  • Bacon
  • Saláta
  • Valamint maga a szósz, amitől leég az arcod :)

    Nekünk addig marad a paprika spray-el locsolt hamburger, de ha valaki arra járna, ne felejtsen el beszámolni róla! :)

(via)

étel csípős burger perth bhut jolokia carolina reaper

2016\05\10

A hiba az én készülékemben van!

Nos igen, már érett nagyon a következő bejegyzés, ám a finomításán még fejben gondolkodnom kellett sokat, hiszen a kezdeti öröm után jött az a fajta valóság, amit nem is vettem számításba.

 

Miért is vettem volna? Mint ahogy mindig, most is leszögezem, hogy teljesen kezdő vagyok a termesztésben, ezért lehet, hogy egyeseknek ez teljesen természetes lett volna. Több helyen olvastam utána, nem találtam arra vonatkozóan infót, hogy baj lehet abból, ha ezt a fajta lámpát használom. Legalábbis én erre vezetem vissza a hiba gyökerét.

Korábbi bejegyzésemben írtam, hogy milyen szerkentyűkkel és kiegészítőkkel dolgozom az első nagyobb évemben. Arról is volt szó, hogy ez egy tesztév, meglátjuk hogyan alakul. Nos jelent, a teszt az tökéletesen sikerült! :) Ám nem a jó értelemben sajnos...

Történt ugyanis, hogy a kicsit lassan, de biztosan növő palántáimat kitettem néhány hete egy szép tavaszi napon, hogy szokják a napsütést a lámpák mellett. Talán kicsit drasztikus volt ez a lépés, mert nem díjazták az ötletem, így 95%-uk megadta magát és dacból elmentek sztrájkolni, magyarul mondva nem élték túl a megpróbáltatásokat. A maradék 5%-ot valamilyen módon sikerült még megmenteni, igaz még kicsit sokkos állapotban vannak páran, meglátjuk, hogy lesz-e belőlük valami. Időközben kaptam néhány tő Habanero-t sógromtól (köszi Viktor!), valamint a később elültetett paprikák és paradicsomok nagyon szépen nőnek, már tűzdeltük is őket. 

wp_20160507_15_15_33_pro.jpg(#enchili - Habanero, Jalapeno és Bird's eye paprikákból)

Tehát akkor jogosan kérdezheti mindenki, hogy mi lesz most? Mi a B terv? Szerencsére mindig van alternatíva! A Jalapeno paprikák szépen fejlődnek, 2016-ban az lesz a fő fókusz, így biztosra lehet venni, hogy mindenki asztalán ott lesz egy üveg BBQ szósz! Mindemellett pedig több figyelmet kap majd a Chili olaj, amely eddig családi körben tökéletesen bevált, így az éven az Erősebb Pista mellett ez a két új termék (különböző erősségekben) kap majd főszerepet. 

hiba tavasz nap lámpa csípős palánta

2016\04\07

Update 1.0

Nem, ez nem a Norbi termékekről fog szólni ez a cikk, hanem az aktuális állapotokról, illetve mi az, amit jövőre nem fogok alkalmazni.

A jelenlegi helyzet nem a legjobb, de mindig lehet rosszabb ugye. A várt minimum 90%-os kelési arány nem lett meg, helyette egy erős 60-65%-al lehet számolni, 1-2 palántadőlés után. Ahogy mondtam, lehetne rosszabb is a helyzet. A megmaradtak szépen fejlődnek, igaz kicsi elmaradásban vannak a többi termelőhöz képest, de nem aggódom. Ami jövőre kiiktatásra kerül, az a tálcás megoldás...ami célravezetőbb talán, ha egyben mennek be egy nagyobb ládába, majd kerülnek szétültetésre, erről eddig több pozitív tapasztalatom van\volt. 

wp_20160407_11_38_20_pro.jpg
(kép: Carolina Reaper)

wp_20160407_11_38_28_pro.jpg
(kép: Habanero Peach)

Az elmúlt hetekben sikerült még magokra szert tennem:

- 200db early (korai) Jalapeno (szépen nőnek és gyorsan)
- kb 80db Patvarci szarvasbogyó tájfajta paradicsom
- kb 20db Palotási tf. paprika
- kb 20db Méhkeréki tf. paprika
- néhány szem Új-zélandi spenót

Tudom, hogy ez chili blog, de a Növényi Diverzitás Központtól ingyenesen lehetett rendelni, ezek voltak még elérhetőek és úgy gondolom lehet majd velük kísérletezni picit, illetve ha valakinek szüksége lenne valamelyikre, akkor örömmel tudok adni belőle. A Jalapenok nagy része Chipotlénak fog készülni.

wp_20160407_09_49_55_pro.jpg
(kép: early Jalapeno)

wp_20160407_09_50_03_pro.jpg
(kép: paprikák (bal és közép), paradicsom (jobb))

Az előző napon pedig sikerült átültetni 50 tő paprikát is, amelyek már megértek rá, a többiek pedig folyamatosan kerülnek át, igaz erre időt is kell majd szentelni bőven :)

wp_20160407_11_37_42_pro_1.jpg

update csípős trinidad scorpion carolina reaper enchili

2016\03\10

A Scoville-skála

Sokadik ilyen vonatkozású cikk, de nem lehet erről eleget beszélni, hiszen sokan kérdezitek, hogy mégis mennyire csípnek a paprikák, amelyeket termesztek, illetve a belőlük készült szószok.

Mint a címkéken található erősség, a paprikák erőssége is kicsit szubjektív módon vizsgálandó. Erre lett "kitalálva" a Scoville-skála, melyet Wilbur Scoville amerikai kémikus dolgozott ki 1912-ben (innen kapva nevét), amikor is magát a kapszaicint kezdte tanulmányozni és mérni. 

A skála azért szubjektív, mert minden embernek más és más az érzékelése, illetve a tűrőképessége, ezért pontatlan, de irányadónak jó, mivel sokan még mindig ezt a módszert alkalmazzák. Az organoleptikus teszt lényege, hogy a paprikából készült oldatot addig hígítják cukros vízzel, míg annak a csípősség érzete eléri a nullát. A hígítás mértéke adja meg ezután a Scoville-értéket.
Létezik egy másik mérési teszt is, a Gillet-módszer (Nagy teljesítményű folyadékkromatográfia), amely során együtt méri a csípős anyagokat és koncentrációit csípősségük intenzitásával súlyozza. Ennek eredményét "ASTA csípősség-egységben" mérik, amely hozzávetőlegesen 20-40%-al alacsonyabb értéket ad a Scoville-nál.

A Scoville-egységet (SHU - Scoville Heat Unit) a talaj, hőmérséklet, időjárás, stb. befolyásolja fajtán belül is.

scoville_heat_scale_700_width.jpg

A paprika jelenlegi csípős királya a Carolina Reaper, amely a Trinidad Scorpiont duplán körözi le. Természetesen az #enchili kertjében elérhető mindkettő paprika. :)

csípős scoville trinidad scorpion carolina reaper enchili

2016\03\02

Miből is élünk?

Avagy kicsit bővebben az idei évről.

Az előző postban is írtam egy-két szót arról, hogyan is alakult ki az egész #enchili láz, hogyan nőtt meg egy év alatt az elültetett mennyiség, valamint idén milyen fajtákkal foglalkozom. 

Még az elmúlt évben fogalmazódott meg bennem, hogy 2016-ban szeretném fejleszteni (a nulláról :) ) a "gazdaságom", így beruháztam néhány dologra.

A keltető

Nyilvánvalóvá vált, hogy több száz tő paprikát nem lehet már csak egyszerűen "vadtartással" magról keltetni, ezért házilag készítettünk (Köszi apa! :) ) egy megfelelő méretű keltetőt. Erről infót és leírást a Chili kertész fórumon találtam, néhányhoz képet is csatoltak, így nagyban megkönnyítette a kivitelezést a későbbiekben.

A célom az volt, hogy olcsó, de nem gagyi anyagokból készítsem el az első saját keltetőm. Szükségem volt első körben egy megfelelő méretű fém salgó-szerű polcra, melyet kb 20 perc alatt készre is lehetett szerelni, nem okozott gondot. Ennek ára 9.900 magyar forint volt. A következő lépés a megfelelő világítás (lámpa) megvétele és bekötése volt. Itt elkövettem azt a hibát, hogy külföldről rendeltem (hiba alatt itt az átfutási időt értem, hiszen postán kb. 3 hét alatt érkezett meg), de a minősége a vásárolt lámpatesteknek kiválóak! 8W-os, "kukorica" LED, 6500 Kelvin színhőmérséklettel (darabja 4.04 EUR), amelyek a digitális időkapcsolónak köszönhetően (OBI - 2.000 HUF) reggel 7:00-tól 23:30-ig tudnak működni folyamatosan, minden nap. Vettem ugyanitt (eud.dx.com) egy analóg (mutatós) hőmérőt, amely mutatja a páratartalmat is, így figyelemmel tudom követni egyszerűen a változásokat. 

A legtöbben (fórumokon a chilipajtik, akik keltetővel dolgoznak) zártabb rendszert üzemeltetnek, amely annyit jelent, hogy egy kvázi nagyobb méretű dobozban nevelik a magoncokat, ezzel szemben nálunk kicsit egyszerűbbre vettem a figurát. Azon a webshopon, ahol a lámpákat rendeltem, vásároltam két egység (2x1.8m egyenként) izolációs fóliát (tudjátok melyik az...amit a hipotermia ellen használnak a filmekben :) ), így az én keltetőm másképp működik, egyfajta nyitott\zárt módszerben, amely így nem igényel külön szellőzést (bár megvettem hozzá a számítógép hűtőket is). A fólia nélkül, egy oldalon megtartva 60%-os, letakarva viszont 70%-os páratartalom szintet érek el, 23 fok átlaghőmérséklet mellett. Szerencsére a lámpák nem melegítenek (max 1-2 fokot), így szobahőmérsékleten kiválóan érzik magukat a kis magoncok.

Mivel izolációs fóliával van körbetekerve a polc, ezért kinézetre nem épp a legszebb, viszont mind árban, mint funkcióban szerintem verhetetlen, így bátran merem javasolni mindenkinek ezt a módszert. A fólia maga kívül arany, belül ezüst, így sok fényt és hőt visszaver. 

Maga az ültetés 52 férőhelyes tálcákba történtek, szám szerint 10-be, emellett pedig egy kisebb, 20-as méretűbe ültettem a Carolina Reaper fajtát. 

wp_20160204_11_53_14_pro.jpg

A tálcákat kifejezetten a hozzá illő földdel töltöttem fel, elkeverve fahamuval. Az így kapott elegyet benedvesítettem, majd a korábban beáztatott magokat egyesével eltettem, majd kaptak pár spriccolást a tisztított vízből (sajnos kemény a víz), a növényeim csakis a legjobbat kapják mindenből. :)

Két hét eltelte után megjelentek az első jövevények, a nyertes a Trinidad Moruga Scorpion fajta lett, ebből a fajtából kb. 93% ami kikelt, ez igaz a többiekre is, ámbár ez az arány javulni fog, mivel naponta jelennek meg újabb és újabb növények.

6tag_160216-205451.jpg

Természetesen alig várom a májust, hogy kikerüljenek végre majd a szabadba, hogy őszre sok-sok termést hozzanak. :)

második lámpa fólia keltető magonc enchili

2016\02\16

De honnan a név...?

Minden két paprikával kezdődött...

 

enchili_logo.png

 

2014 őszén az egyik piacot járva figyeltem fel egy színes standra, ahol anya és lánya árusított szebbnél szebb chili paprikákat. Gyorsan le is csaptam a portékára és vettem egy Habanero Yellow-t, meg egy Trinidad Scorpion-t. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy későbbiekben a hobbimmá válik a chili termesztése...

Egy nap megfogalmazódott bennem az ötlet, miután megtapasztaltam az erősségét a termésnek, mivel rendelkeznek maggal, miért ne enném meg a saját chilimet amit magamnak termesztek? Így beáztattam a magokat, földbe tettem, meleg helyre raktam, locsolgattam...és elkezdtek kibújni az első növények. A két fajtából körülbelül 20 palántát tudtam átültetni, később pedig a kert végébe ültetni. Emellett egyre több cikket és fórumot kezdtem olvasni a chilikről, magyarul kezdtem megvilágosodni :)

Ahogy teltek a hónapok, a növények úgy erősödtek, nőttek, virágoztak...majd megjelentek a Habaneron az első termések is, amik szerencsére szépen növekedtek. A legelső termést a bátyámnak ajánlottam fel, aki megküzdött vele rendesen, tehát az irány az jó volt :)

Amint elérkezett az első szüret szeptember vége felé, elgondolkodtam azon, hogy mi a fenét fogok én csinálni ezzel a rengeteg chilivel? Nem akartam, hogy megromoljanak, hiszen nem azért ápolgattam őket majd' egy évig...

Csináljunk szószt belőle!

Elkezdtem böngészni a webet, rengeteg videót, receptet, fórumot, magyar és külföldi oldalakon egyaránt, míg végül megvettem a hozzá való alapanyagokat és megfőztem az első adag szószom, amely az Erősebb Pista nevet kapta (köszi Zsolt úr!). Emellett az ismerősi körömnek elkezdtem ajánlani, hogy ha úgyis szeretik az erőset, akkor kóstolják meg ezt is. Szerencsére sok pozitív visszajelzést kaptam tőlük, így egyre tudatosabban kezdtem el foglalkozni a brand építéssel. A név az kicsit adta is magát, hiszen lakóhelyem (Encs) szerencsémre pont olyan végződéssel rendelkezik, mint amilyennel a chili (majdnem) kezdődik. Egyértelmű volt számomra a névválasztás, az előtte lévő hashtag (#), pedig adalékként szolgál, így a keresőbe beírva tényleg egy világszinten egyedi névvel találkozhatnak a jövőben vásárolóim. A címke letisztult formája is inkább praktikus okokra vezethető vissza, melyet szeretnék megtartani, hiszen kiválóan elkülönül a hasonló termékskálával rendelkező márkanevektől, finomodásra természetesen számítani lehet. Lényeges volt emellett számomra, hogy rákerüljön egy QR-kód is, amely azonnal az #enchili Facebook oldalára irányít, ahol a fő kommunikáció zajlik. 

Röviden és tömören ennyi az nagy #enchili története. Idén 8 féle chili magot tettem földbe:

  • Habanero Chocolate
  • Habanero Red
  • Habanero Peach
  • Habanero Orange
  • Trinidad Moruga Scorpion
  • Jalapeno
  • Carolina Reaper
  • Giant Long Hot Pepper (bónusz)

 

Összesen körülbelül 520 mag került földbe (az előző évihez viszonyítva ez cseppet nagyobb mennyiség), ezek közül leghamarabb a Scorpion kezdett el kikacsintani pár napja, majd a Jalapeno és a Giant követte. Természetesen folyamatosan kerülnek ki blogpostok a növekedési fázistól egészet a palackba kerülésig, igyekszem rendszeresen jelentkezni. :)

Addig is ne felejtsétek el a Facebook oldalunkat like-olni, hiszen a cikkek mellett képeket, ajánlásokat, olvashattok rajta.

első kezdetek enchili

süti beállítások módosítása