Fény az alagút végén!
Aránylag eseménytelenül telt el az utóbbi néhány hónap...nos ez nem teljesen igaz, de nem történt annyi minden, hogy egy egész cikket kitöltsön, így most a nyár történéseit foglalom össze, illetve alkotok képet arról, hogyan is állunk perpillanat.
Kezdjük az elején talán. körülbelül két hónapja lett egy új családtagunk, aki Molly névre hallgat és mint az utóbbi pár hétben kiderült, nagy rajongója a paprikáknak. Oly annyira, hogy le is teszteli a kis fogaival a félérett termést, és azt is megvizsgálja, miért nem nőnek tovább a paprikák ha kettétöri őket. Nos Mollyka ellen kénytelen voltam felhúzni a kertem köré egy kerítést, ami elsőre annyira jól sikerült, hogy utat vágott (ásott) magának alatta, így egy-két téglával kellett szupportálnom. Most a paprikák már teljes biztonságban vannak minden oldalról. Szerencsére szépen nőnek, egyedül valamiért a CsokiHaba nem akar a megfelelő módon növekedni, talán a klíma nem jó nekik. Ez nem jelent gondot, abból néhány tövem van csak, nem építek rá a jövőben se.
A másik nagy momentum a nyáron pedig a kulcscsontom eltörése volt, ennek már több mint másfél hónapja élvezem hatását. Hogy ez miben is merül ki? Csupán annyiban, hogy locsolni tudtam, kapálni egyáltalán nem, így sajnos kicsit elburjánzott a gaz, amit kézi erővel tudtam megoldani inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ennek ellenére szépen fejlődnek a csípős és nem csípős paprikák, az utóbbi hónapokban nem kaptak tápoldatot. A terméshozam is átlagosnak lesz mondható, tehát lesz bőven paprika, igaz még mindig rengeteg (kb fele) a virág a töveken.
Harmadik nagyobb előrelépés pedig, hogy kert is bővülni fog jövőre, igaz ennek kidolgozása még csak elméleti síkon létezik, de ha minden jól alakul, jövőre lekerül a címkékről a Lónárt-féle felirat (fantáziátokra bízom, hogy ez mit is jelent). Ez több befektetett munkát, hatványozottan több paprikát jelent, ami természetesen sokkal több #enchili terméket jelent Nektek, új utakat megnyitva...ha Isten és a párt is úgy akarja :)
Hamarosan képekkel kiegészülve jelentkezem, addig is kitartás chilifanok!